Dr. Czuczor Gergely

Tisztelettel köszöntöm a budaörsi egyházak Elöljáróit! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Emlékezők! Kedves Barátaim!

„Valami nagy-nagy Sors, Ok, Cél van itt,

Valami nagy-nagy, ős tanulság,

Amely kis népeket tanít.” Olvashatjuk Ady Endre: Szép, magyar Sors című versében e sorokat. Tanáremberként számtalanszor tanítottam a magyar ifjúság különböző korosztályainak Trianon tragédiáját, a máig szívünkbe markoló fájdalmas történelmi pillanatokat. A mai nap, mégis minden témába vágó korábbi gondolatfűzésemet felül kell írja. Néhány pillanattal ezelőtt a Kárpát-medence több ezer településén 100 másodpercig egyszerre csendültek fel a templomok harangjai, érces hangjukkal az összetartozásunkat, egymásba kapaszkodásunkat hirdették.  Készülve erre a történelmi visszatekintésre, feltettem magamnak a kérdést: Mi az az ős tanulság, sors, ok, cél, ami 100 év elteltével is, fájdalmak között, mégis bizakodva idehozott, bennünket a budaörsi Trianon emlékműhöz? Talán annak a rejtett, tudatalatti büszke érzésnek a felismerése, hogy száz év után is él a magyarság a Kárpát-medencében? Ha jobban belegondolunk a XX. század vérzivataros történéseibe, akkor rácsodálkozhatunk a tényre, hogy él nemzet e hazán. Ma száz éve olyan kataklizmát élt át a magyarság, hogy bele kellett volna pusztulnunk. De mi mégis itt vagyunk! Miért vették el ezer éves országunk területének több mint kétharmadát; teljes népességének majdnem kétharmadát, magyarságunk egyharmadát? Miért kapta ezt „jutalmul” Európa védőbástyája, Magyarország?

A Pázmány Egyetem történelemtanszékén oktatott az 2000-es évek közepéig egy krakkói professzor Pucilowski József atya, aki a domonkos rend magyarországi tartományfőnöke is volt egyben. Egyik előadásának központi gondolata az volt, hogy Európa utolsó 350 évének történelme nem más, mint a német egység megszületésének története. Európa nyugati hatalmai mindent elkövettek az ellen, hogy a középkorban még létező Német-római Birodalom 1648 után ismét feltámadhasson. Ha ezt a gondolatot tovább visszük, és rátekintünk az 1918-1920 között megrajzolt Köztes-Európára, benne a Kárpát-medencére; akkor láthatjuk, hogy Németország természetes szövetségeseinek, gazdasági partnereinek a kivéreztetése, ellehetetlenítése volt egyik legfőbb célja az első világháborúban győztes Franciaországnak. Georges Clemenceau francia miniszterelnöknek és az antant győztes vezetőinek elemi érdeke volt az eljövendő háborúk kapcsán új, tőlük függő, nekik hálás közép-európai államok létrehozása, megerősítése. Gondoljunk Csehszlovákiára, Jugoszláviára, vagy Romániára, az az a kisantat országaira! Ebből a szempontból válik érthetővé, hogy miért a mi kontónkra lettek úgymond „felhízlalva” ezek az országok. Száz év elteltével érdemes arra is kitérnünk, hogy a mesterségesen létrehozott országok azóta felbomlottak, megszűntek létezni, ugyanakkor a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki, burgenlandi magyarság megfogyva bár, de törve nem, tovább él szülőföldjén.

Tisztelt Honfiak és Honleányok!

Az első világháború utáni magyar külpolitika, szomszédjainkhoz képest jelentős hátrányból indult. Magyarországnak sem külügyminisztériuma, sem diplomáciai hálózata nem volt, hiszen korábban a külpolitika az Osztrák-Magyar Monarchia közös ügyei közé tartozott. Az országot csak akkor hívták meg a békekonferenciára, amikor az érdemi döntések már megszülettek. A határokról már 1919 első felében a magyar fél részvétele nélkül döntöttek. Az Apponyi Albert, Bethlen István és Teleki Pál grófok vezette békedelegációnak így nem volt érdemi lehetősége, hogy befolyásolja a békefeltételeket. A rendelkezésre álló eszközökkel igyekezték felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét az országunkat ért méltánytalanságokra.

„Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.” – mondta gróf Apponyi Albert delegációvezető több nyelven is előadott szóbeli válaszában a békekonferencia résztvevőinek 1920. január 16-án. 

Napra pontosan száz éve ilyenkor a Nagy-Trianon palotában, pénteken 16.30-kor került sor a trianoni békediktátum aláírására, ahol két teljesen súlytalan politikus, Benárd Ágoston népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd megbízott követ volt jelen, akik ezzel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.

Aznap Kárpát-medence szerte tiltakozó tüntetések voltak. Érdekességként jegyzem meg, hogy az egyházi naptár szerint Úrnapja abban az évben erre a napra, június 4-re esett.

Tisztelt Budaörsiek! Kedves Barátaim!

Ottlik Géza írta Iskola a határon cím művében: „Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk. Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győzelemnél – mindenesetre igazibb tulajdonunknak.” Ezen sorok nemzeti karakterünk, magyar lélektanunk hátterére is rávilágítanak. A mohácsi csata óta küzdenünk kellett fennmaradásunkért, a magyarság szuverenitásáért, szabadságáért. Mivel a XVI. század óta ritkán értük el össznemzeti céljainkat, ezért a kapaszkodót, az összetartó erőt közös fájdalmainkból és az Istenbe vetett hitünkből tudtuk, tudjuk kinyerni.  

Antall József néhai miniszterelnökünk 1990-ben, 30 évvel ezelőtt „lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének” nevezte magát. Ma már tudjuk, hogy a magot, amit ő akkor elvetett, napjaink magyar világa képes valósággá formálni. Az Orbán-kormány hazaszeretetből fakadó nemzetpolitikája ma megadja minden magyarnak az összetartozás büszke tudatát, éljen bárhol is a világon. A ma reggeli szentmisén elhangzott gondolatokat ide citálva, ha a szeretet krisztusi parancsát hitelesen megéljük, képviseljük, akkor a megbocsátásból fakadó erő békét hoz a magyarságnak. A száz év magányt felválthatja egy új, szövetségben, együttműködésben bízó világ. A Nemzeti Összetartozás Napján, Trianon 100. évfordulóján, mi budaörsiek is ennek a hívő, egységes, összetartó, erős nemzetet építő közösségnek vagyunk részesei.

Száz esztendő nem a világ. Éljen a magyar szabadság!

Köszönöm figyelmüket!

Czuczor Gergely

2020. június 4., Budaörs, Templom tér

Trianon emlékmű