Dr. Czuczor Gergely

Dr. Czuczor Gergely

LOKÁLPATRIÓTA

Hírek

Sorsdöntő hónapok előtt – évzáró Polgári Est a Sziklában

2022-01-03

A Szikla Falatozó hangulatos díszletei között került sor az Arany Agancs című lap és a Kelet-Európai Fiatalokért Egyesület második, egyben idei utolsó budaörsi Polgári Estjére. Az élet kicsit felülírta a szervezők terveit, hiszen az eredetileg vendégnek meghívott Menczer Tamás államtitkár betegség miatt végül nem tudott eljönni a rendezvényre.

Megbeszélnivaló persze így is akadt bőven, hiszen komoly feladatok várnak az elkövetkezendő hónapokban a polgári oldalra. Ám mielőtt ezekről szó esett volna, a Caprice Quartett női vonósnégyes alapozta meg a rendezvény kellemes, igazi adventi, karácsony előtti hangulatát. Ezt követte egy kötetlen beszélgetés a budaörsi Fidesz elnökével, Czuczor Gergellyel, aki egyben a Fidesz Pest megyei 2. számú választókerületének elnöke is.

Czuczor Gergely Orbán Viktor miniszterelnököt idézve úgy fogalmazott, ha a jelenlegi kabinet tovább tudja folytatni a munkáját, Magyarország 2030-ra a térség meghatározó politikai és gazdasági szereplőjévé nőheti ki magát. A budaörsi Fidesz elnöke egyébként egyetemista kora óta küzd a nemzeti, keresztény, konzervatív értékek sikeréért, ezért amikor felkérést kapott Orbán Viktortól a választási körzet elnöki posztjára, habozás nélkül igent mondott.

Mint mondta, komoly munka vár a térség polgári erőire, de nagyszerű jelöltet ismert meg az egy hete képviselő-jelölti megbízást kapó Menczer Tamás államtitkár személyében, akinek ellenfele, a baloldali Szél Bernadett országosan ismert politikus, aki nemcsak hazai támogatókat tudhat maga mögött, hanem külföldről is segítik. Czuczor Gergely ugyanakkor hangsúlyozta, bízik Menczer Tamás fiatalos lendületében, megalkuvásokat nem tűrő, harcos habitusában. Úgy fogalmazott, az államtitkár nem kerüli az embert próbáló, nehéz feladatokat, biztos benne, most is harcolni fog a polgári oldal sikeréért.

A rendezvényen szó esett a budaörsi politikáról is. Czuczor Gergely felidézte, hogy amikor elvállalta a budaörsi Fidesz elnöki tisztségét, a legsürgősebb feladatának azt tartotta, hogy békét teremtsen a helyi jobboldali erők között. Ez a folyamat, úgy tűnik, minden külső hatás és befolyás ellenére jó úton halad, partnerekre talált. Csak összefogással, közös gondolkodással és rengeteg munkával lehet legyőzni a Budaörsön már évtizedek óta regnáló liberális polgármestert, Wittinghoff Tamást, aki mögött sokat próbált, rutinos csapat is áll, akik jól ismerik és alkalmazzák is a politika minden trükkjét, csínját-bínját – tette hozzá.

Az iskolaigazgatói pozícióról annak reményében mondott le 2019-ben, hogy a budaörsi jobboldal megújulását, győzelmi esélyeit erősítette. Czuczor Gergely úgy fogalmazott, a helyi konzervatív erőknek nagy energiákat kell mozgósítaniuk 2022 tavaszára, a régi Polgári Köröket felélesztve, hogy újra összefogják, egységbe tömörítsék a velük szimpatizálókat. Minden alkalmat meg kell ragadnunk a találkozókra, az emberekkel való kommunikációra, másképp nem érhetünk el eredményt – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért is tartja jó kezdeményezésnek az Arany Agancs Polgári Estjéhez hasonló rendezvényeket, amelyre ígéretei szerint a jövőben is több alkalommal kerül sor. Éppen ezért arra kérte a jelenlévőket, hogy ötletekkel, esetleg vendég és találkozóhely tippekkel segítsék a szervezők munkáját. Az est végül a vacsorával ért véget, a folytatás 2022 kora tavaszán várható.

Forrás: https://aranyagancs.hu/hir/2022_01_03_Sorsdonto_honapok_elott_____evzaro_Polgari_Est_a_Sziklaban